Komoly változás a felsőoktatásban mától: üzent a népszerű egyetem Felsőoktatás
Eduline

Komoly változás a felsőoktatásban mától: üzent a népszerű egyetem

A Semmelweis Egyetembe olvad a Pető András Főiskola, és már tudni, miként történik ez meg.

Mint bizonyára emlékeztek rá, 2017. augusztus 1-jétől Pető András Kar (PAK) néven a Semmelweis Egyetem karaként működik a Pető András Főiskola, valamint az annak részét képező Konduktív Pedagógiai Központ.

Az egyetem most közleményben azt írja, a Pető András Főiskolára felvett hallgatók már a Semmelweis Egyetem keretei között kezdik meg tanulmányaikat, a kiadott diplomák kibocsátója 2017. augusztus 1-jét követően a Semmelweis Egyetem Pető András Kar lesz.

Az egyetem ígéri, a beolvadó intézmények dolgozóit leépítés nélkül átveszik.

A Semmelweisbe olvad a Pető András Főiskola

A Semmelweis Egyetembe olvadhat a Pető András Főiskola, az integrációra mindkét intézmény szenátusa rábólintott, azt azonban még a minisztériumnak is jóvá kell hagynia. "A Semmelweis Egyetem, valamint a Pető András Főiskola Szenátusa 2017. április 20-án, illetve 21-én megtárgyalta a két intézmény integrációjáról szóló előterjesztést.

A korábbi Pető András Főiskola köznevelési, felsőoktatási tevékenységének tartalma és helyszínei nem változnak, így zavartalanul működik tovább a Kar részeként a konduktív fejlesztési intézményeket (óvodát, iskolát) és a Pedagógiai Intézetet magába foglaló Konduktív Pedagógiai Központ - írják.

Az integrációval a Semmelweis Egyetem karainak száma hatra bővül: az Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi, Gyógyszerésztudományi, Egészségtudományi és Egészségügyi Közszolgálati Kar mellett megkezdi működését a Pető András Kar.
Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.