Három évre tilthatják ki az egyetemekről plagizáló hallgatókat Felsőoktatás
MTI

Három évre tilthatják ki az egyetemekről plagizáló hallgatókat

Kizárhatják az egyetemről a plagizáló egyetemi, főiskolai hallgatókat, sőt akár három évre is eltilthatják őket a...

Kizárhatják az egyetemről a plagizáló egyetemi, főiskolai hallgatókat, sőt akár három évre is eltilthatják őket a felsőoktatástól - ez áll a kínai oktatási minisztérium egyik rendelettervezetében, amelyet a Global Times című angol nyelvű lap ismertetett kedden.

A dokumentum szerint a csalással vagy más jogtalan módon megszerzett, végzettséget igazoló bizonyítványt, tudományos fokozatot vissza kell vonni. Az intézményekben független testületet kell alakítani a visszaélések megállapítására, de garantálni kell a gyanúsítottak törvényes jogait.

A tudományos fokozatokat államtanácsi, vagyis kormányzati, illetve tartományi szinten jóváhagyó bizottságoknak vissza kell vonniuk azoknak a felsőoktatási intézményeknek a jogát a tudományos fokozatok odaítélésére, amelyekben többszöri visszaélésre derül fény.

A Global Times összeállításában megszólaló Hopej (Hebei) tartományi egyetemi adjunktus arról számolt be, hogy ha náluk a jelölt dolgozatának 20 százaléka "idegen szellemi termék", az illetőt plágium miatt kizárják. Országos viszonylatban azonban nincs pontos szabály arra, mi számít plágiumnak.

Hsziung Ping-csi (Xiong Bingqi) sanghaji egyetemi professzor szerint az adminisztratív büntetés kilátásba helyezése önmagában nem tud gátat szabni a negatív jelenség elterjedésének. Álláspontja szerint alapvetően a tudományos normák szabványosítása van szükség.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.