Kiverte a biztosítékot Hoffmann Rózsánál a HaHa-akció Felsőoktatás
Eduline

Kiverte a biztosítékot Hoffmann Rózsánál a HaHa-akció

Váratlanul érte a Hallgatói Hálózat pénteki akciója Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárt, aki...

Váratlanul érte a Hallgatói Hálózat pénteki akciója Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárt, aki elfogadhatatlannak nevezte az aktivisták magatartását. Ettől függetlenül megerősítette, hogy jövő szerdán leülnek tárgyalni a HaHa-val - írja a hvg.hu.

Pénteken délelőtt fél 11-kor körülbelül húsz diák hatolt be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Szalay utcai épületébe, hogy "leváltsa" annak vezetőit. Az aktivisták 12 óra előtt pár perccel távoztak, miután megegyeztek Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár kabinetfőnökével, hogy jövő hét szerdán, reggel kilenckor tárgyalni fognak.

Hoffmann a diákok kivonulása után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, váratlanul érte a "betörés", és bár a diákok demokráciát követelnek, nem tartják be a demokratikus normákat. Mint mondta, ha bejelentették volna érkezésüket, fogadták volna őket. Hogyan foglalták el a hallgatók a minisztériumot? Galériánkat itt nézhetitek meg.

Az államtitkár azt mondta, nem értik, hogy mik a diákok követelései, ezért szerdán 9-kor tárgyalni fognak a HaHa képviselőivel. A diákok akciójával kapcsolatban Hoffmann megjegyezte, nem veszik komolyan azt a követelésüket, hogy leváltsák az államtitkárokat, ez szerinte csak "játék, bohóckodás".

Azzal kapcsolatban, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) vasárnapra tüntetést szervez, Hoffmann megjegyezte, minden esély megvan a pedagógusok bérének emelésére, de a végső döntés a Nemzetgazdasági Minisztériumtól is függ. Hoffmann emellett pár hónap türelmet kért a pedagógusoktól, mert mint mondta, utána olyan életpálya-rendezést fognak végrehajtani, amire korábban nem volt példa.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.