Kik lépnek fel az idei EFOTT-on? Felsőoktatás
MTI

Kik lépnek fel az idei EFOTT-on?

Az Edda, a Karthago és a P. Mobil is fellép az EFOTT-on júliusban, Miskolctapolcán.

A közönség a fesztivál negyedik napján, július 18-án pénteken láthatja és hallhatja a három kultikus magyar rockzenekart, az Eddát, a Karthagót és a P. Mobilt, de ezen a napon játszik a Kalapács zenekar és Deák Bill Gyula is - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel. Érdekességként megemlítették, hogy mindhárom rockzenekar létezett harminc évvel korábban is, amikor az EFOTT helyszíne ugyanaz volt, mint most.

"Mindig kettős érzéssel lépek színpadra Miskolcon. Egyrészt otthon érzem magam, viszont a megfelelési kényszer sokkal erősebb bennem az otthoni közönség előtt. Nagyon várom, hogy az EFOTT-on léphessünk színpadra, a régi rajongók már gyermekeikkel érkeznek a koncertekre, így több generációs táborunk alakult ki" - mondta Pataky Attila, a Miskolcról indult, 1980 óta Edda Művek néven működő csapat frontembere. A Karthago 1979-ben alakult, és idén első alkalommal kapott meghívást az EFOTT-ra.

"Harmincöt éve ugyanabban a felállásban játszunk, több mint 3200 koncerten vagyunk túl, és már a nyolcvanas évek nagy rockfesztiváljain főzenekar voltunk. Minden évben igyekszünk frissíteni műsorunkon, az elmaradhatatlan Karthago-sikerek mellett készülünk új dalokkal is" - jelentette ki Szigeti Ferenc, a Karthago vezetője, gitárosa.

Az EFOTT-ot július 15. és 20. között rendezik meg a miskolci Egyetemvárosban és környékén, a szervezők korábban már bejelentették a Quimby, a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice, a Magashegyi Underground, valamint az Anna and the Barbies fellépését. Tavaly Zánkán tartották Magyarország legnagyobb hallgatói buliját, amelyet 1976 óta rendeznek meg; az első a Pécs melletti Abaligeten volt, az elmúlt években rendszeresen mintegy 70 ezer látogató keresi fel a rendezvényt.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.