Készülődsz a gólyatáborra? Segítünk, hogy ne légy elveszett Felsőoktatás
Eduline

Készülődsz a gólyatáborra? Segítünk, hogy ne légy elveszett

Mi már rutinosak vagyunk, hallgass ránk!

A 2014-es ELTE-s gólyatábori botrányok óta több intézmény is a korábbiaknál komolyabban veszi, hogy milyen körülményeket biztosít a fiatal gólyák számára. Jogi eszközökkel azt már felszámolták, hogy a szervezők ne legyenek felelősségre vonhatók bizonyos esetekért - lévén a gólyák még nem beiratkozott egyetemi polgárok -, de ez nem jelenti, hogy magatokra ne figyeljetek oda.

18 évesen joggal gondolhatod, hogy tiéd a világ, és mindenki megérdemli a szórakozást egy olyan megfeszített időszak után, mint az érettségi és a felvételi. Az egyetemen vagy főiskolán egy-két keményebb éjszaka után mindenki megtanulja másnap reggel azt a mondatot, hogy "soha többé", miközben az éjjel elfogyasztott keserű ízét próbáljuk tejjel eltüntetni. Ezt azonban nem kell a gólyatáborban elkezdeni, ahol sokkal fontosabb, hogy tudatodnál maradva mérd fel a következő években téged körülölelő közeget.

Éppen ezért kötelező elmenni. Ne riasszanak vissza a rémtörténetek a gólyák szívatásáról, felejtsétek el a tömeg nyomását és csak azzal foglalkozzatok, ami titeket érdekel. Énekeld bátran az egyetemi indulókat - ennyi tömegpszichózis bőven belefér -, vegyél részt a többiekkel a vetélkedőkön. Ezek a találkozások jellemzően nagy barátságok kezdetei, de legalább a jegyzetszerzési esélyeidet ne szúrd el mindjárt az elején.

Már nem kellett vetkőzni a gólyatáborokban, de inni is alig lehetett

Szolidabbra vették a gólyatáborokat az egyetemek és főiskolák a tavalyi botrányok után. Az ELTE a gólyák szerint át is esett a túloldalra, annyira vigyáztak a hallgatókra, hogy inkább gyerektáborban érezték magukat - írta az Átlátszó. Mindenki a gólyatáborok reformálását ígérte, miután kiderült, hogy tavaly az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának táborában megerőszakoltak egy lányt.

A vetkőzős és itatós feladatoknak már leáldozóban a csillaga, hiszen nemet mondani bármikor jogodban áll. Ha mégis eléd tesznek a szervezők egy italt, még nem kell a szülőket felhívnod, de az ötödik itatós feladatnál már gondolj az éjszaka hátralévő részére, különösen a másnapodra! Kár lenne valami jóból kimaradni, csak mert elliptikus görbére kerültél az este. Egy-két felvételt is kínos lenne visszanézni, tehát jobb vigyázni, de a másik véglet, ha egyáltalán nem emlékszel semmire, ami jó történt veled.

Minden nap figyelj a regenerációra, ami a leginkább a vízfogyasztásban merül ki. Mindig próbálj valami sósat is reggelizni, hogy a szervezeted pótolhassa a szükséges elektrolitokat. Ha nem figyeltek, a kimerültség és a legyengült immunrendszer miatt megfázással kezditek a szeptembert.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.