Kérdőre vonják Hoffmann Rózsát az új diákhitel miatt Felsőoktatás
MTI

Kérdőre vonják Hoffmann Rózsát az új diákhitel miatt

Tarthatatlannak ítéli az MSZP az új diákhitelrendszert.

Diákhitel 2

Diákhitel 2. Hiller szerint nagy baj lesz

Tarthatatlannak ítéli az MSZP az új diákhitelrendszert. Hiller István korábbi oktatási miniszter ezt kedden azután mondta újságíróknak, hogy az fn24.hu hírportál arról számolt be: egy birtokába jutott, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter által jegyzett kormányzati előterjesztés szerint jövőre 62, 2014-ben 141 milliárd forinttal terheli meg a költségvetést az új diákhitelrendszer bevezetése. Eszerint 2020-ra a Diákhitel 2. csaknem 800 milliárd forintos államadósság-növelő terhet jelentene.

Az MSZP-s politikus közölte, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkártól vár választ arra, létezik-e az említett tanulmány, tisztában volt-e az abban foglaltakkal az új diákhitel-konstrukció ismertetésekor, és ha igen, miért nem beszélt erről.

Hozzátette: a szocialisták már korábban elhamarkodottnak és felelőtlennek nevezték az új diákhitelrendszert, amely 2 százalékos kamatra adna pénzt a hallgatóknak, és amely néhány év múlva többe kerül majd, mint amennyit az állam most a felsőoktatás egészére költ.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.