Jöhet a Diákhitel 3: kinek járna? Felsőoktatás
MTI

Jöhet a Diákhitel 3: kinek járna?

A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója nem tartja kizártnak, hogy bevezetik a Diákhitel 3-at.

Bugár Csaba a Magyar Nemzet keddi számában úgy nyilatkozott: várhatóan OKJ-s képzésekre is fel lehet majd venni a diákhitelt, valamint az élethosszig tanulás jegyében akár a 40. életév felett is igénybe lehet majd venni a kölcsönt.

Egyébként az egyetemisták, főiskolások 14 százaléka nem fejezi be a tanulmányait. Ebben a helyzetben a 2001-es alapítás óta idén júliusig 20 ezer szerződést kellett felbontaniuk a törlesztések elmaradása miatt.

Jelenleg sem fizet 3 ezer adós - tette hozzá. Ugyanakkor az elmúlt 15 évben 373 ezer hallgató vett már fel diákhitelt és egyharmaduk már vissza is fizette tartozását - mondta Bugár Csaba a lapnak.

 

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?