Itt a jelentés: kiszolgáltatott helyzetben vannak a nők a gólyatáborokban Felsőoktatás
MTI

Itt a jelentés: kiszolgáltatott helyzetben vannak a nők a gólyatáborokban

A gólyatáborokban történt erőszakos cselekmények miatt egy munkacsoport létrehozását kezdeményezte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A testület feladata egy ajánlás elkészítése, amelynek alapján a felsőoktatási intézmények megalkothatják a saját rendezvényeikre vonatkozó szabályokat.

Balog Zoltán csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón közölte: az érintettek bevonásával létrehozandó munkacsoport feladata, hogy foglalkozzon "az emberi méltóság mint alapvető emberi jog értelmezésével a felsőoktatási intézmények gyakorlatában és jogi dokumentumaiban".

Fontos, hogy ez év augusztusára - a gólyatáborok időszakára - olyan rendszer jöjjön létre, amely átlátható, és garantálja az emberi méltóságot - hangsúlyozta a miniszter. Közlése szerint a munkacsoport vezetésére Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát kérte fel.

A miniszter kiemelte, a gólyatáborokra szükség van, és arra is, hogy jogszabályok révén olyan gyakorlat alakuljon ki, amely garanciát ad arra: ne történhessenek meg a korábbiakhoz hasonló erőszakos cselekmények. Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok a gólyatáborokban semmilyen méltatlan helyzetbe ne legyenek kényszeríthetőek.

Balog Zoltán elmondta, azt szeretné, ha március közepére elkészülnének a javaslatok, majd a Felsőoktatási Kerekasztalnak is meg kell azokat tárgyalnia. Valószínűleg szükség lesz a felsőoktatási törvény módosítására is tavasszal - jegyezte meg.

Aáry-Tamás Lajos a sajtótájékoztatón ismertette a gólyatáborok szervezéséről és lebonyolításáról szóló jelentés főbb megállapításait. Az oktatási jogok biztosa hivatalból 2014 szeptemberében indított országos vizsgálatot azzal a céllal, hogy feltérképezzék, milyen módon biztosítják a leendő hallgatók emberi és állampolgári jogait a gólyatáborokban, továbbá, kinek a feladata és felelőssége a táborok megszervezése, illetve milyen szabályzatokat alkottak a felsőoktatási intézmények a gólyatáborokra.

Aáry-Tamás Lajos elmondta, megítélése szerint egyetlen szereplő a felsőoktatásban sem mondhatja azt, hogy nincs köze ahhoz, ami történt. A megvizsgált esetekből egyértelmű, az egyetemi rendezvényeken kialakult helyzet közös jellemzője, hogy a nők "kiszolgáltatott helyzetben vannak". Mint mondta, a nők elleni erőszak, az alkoholfogyasztás beépítése a feladatokba, az áldozatok magányossága, félelme és bűntudata, a szégyenérzet, az erőszakos cselekmények eltussolása mind megtalálható azokban az ügyekben, amelyeket áttekintettek.

Szerinte a gólyatáborok szervezésével kapcsolatos kép nagyon vegyes Magyarországon, számos intézmény nem is szervez gólyatábort. A vizsgálat alapján "rendszerszintű hibaként" jellemezte azt, hogy a gólyatáborokat szervező felsőoktatási intézmények egyikének sincs szabályzata a táborra vonatkozóan. Egyetlen kivétel volt, ahol azt leírták, mi a gólyatábor célja - tette hozzá.

Aáry-Tamás Lajos rámutatott, ha nincs meghatározva, mi a célja a gólyatábornak, akkor ott bármilyen cél "beépíthető" később, és a leendő hallgatók és szüleik nem tudják eldönteni, azzal a céllal egyetértenek-e.

Különleges jogi típusú helyzetként említette, hogy a gólyatáborokat jellemzően a tanévkezdés előtt tartják meg, és az oda első alkalommal érkező fiatalokat felvették már a felsőoktatási intézménybe, de oda még nem iratkoztak meg. Tehát jogilag nem hallgatói az intézménynek, ezért a hallgatókra, a hallgatók és az egyetem kapcsolatára vonatkozó szabályzatok rájuk nem alkalmazhatóak. Felelősség szempontjából ezt a helyzetet vizsgálni kell - mutatott rá Aáry-Tamás Lajos. Szavai szerint "szomorú az a kép", amelyek a hozzá érkezett panaszokból rajzolódtak ki.

Aáry-Tamás Lajos közölte, azt javasolta az erőforrás-miniszternek, hogy kezdeményezze az Országgyűlésnél olyan rendelkezések megalkotását, amelyek az emberi méltóság kiteljesítését célozzák. Az ajánlása szerint a megalkotandó intézményi szabályzatoknak meg kell felelniük az elképzelt rendelkezésnek - fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy ez minden olyan felsőoktatási intézményre vonatkozna, amely az állami költségvetésből részesül.

Az oktatási jogok biztosa szerint az egyetemi polgárok csak hosszú távon hozhatják helyre a megrendült bizalmi helyzetet. Az érintettek együttműködésére van szükség - hangsúlyozta Aáry-Tamás Lajos, hozzátéve, ebből a diákok kihagyhatatlanok. Mint fogalmazott, "az ő egyértelmű kiállásuk az erőszak ellen még hátravan".

Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke azt mondta, hogy a felsőoktatást megrázták az események. Szavai szerint az oktatási jogok biztosának vizsgálata korrekt, teljes mértékben alkalmas arra, hogy a rendezés irányába "lépjünk". Közölte, az anyag alapján ajánlásokat fogalmaznak meg. Nyilvánvaló: a jövőben egyetlen intézmény sem működhet úgy, hogy szervezeti és működési szabályzatában nem rendezi a gólyatáborokkal kapcsolatos kérdéseket - tette hozzá.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke azt mondta, egyetértenek a jelentés megállapításaival, különösképpen azzal, hogy rendezni kell a gólyatáborokban még nem hallgatóként részt vevők státuszát. Közölte, támogatják a munkacsoport elindítását, megkezdtek egy minőségbiztosítási rendszer kidolgozását, valamint a panaszok hatékony kezelése érdekében "hallgatók ügyvédje" elnevezéssel kívánnak programot indítani. Az oktatási jogok biztosának jelentését közzétették a kormany.hu oldalon.

Az ELTE rektora tavaly szeptember közepén kari szinten fegyelmi eljárásokat indított az intézmény két gólyatáborában az évben történtek miatt. A fonyódligeti, tanítóképző kari gólyatáborban megerőszakoltak egy lányt, a jogász gólyatáborban obszcén, trágár dalokat énekeltettek. Sajtóinformációk szerint az ELTE jogi karának 2013-as gólyatáborában is történt nemi erőszak, az ügyben a dékán feljelentést tett. Már februárban megszavazhatja a parlament a hallgatói önkormányzatok működését és a gólyatáborok szervezését szabályozó törvénymódosítást - erről itt olvashattok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.