Így változnak a diákhitel igénylési és törlesztési szabályai Felsőoktatás
MTI

Így változnak a diákhitel igénylési és törlesztési szabályai

Több ügyfélbarát módosítás is hatályba lépett a diákhitelekkel kapcsolatban februártól; a Diákhitel Központ hétfői közleménye szerint változás egyebek között, hogy már 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket, akár 11 tanulmányi félévre.

Változás az is, hogy a törlesztőrészleteket az adott hónap 5. napja helyett, adott hónap 12. napjáig kell teljesíteni, valamint a célzott kamattámogatás jogosultsági köre is kibővült.

Alapvető változás a jogosultak körének és a jogosultsági időnek a kiterjesztése: az eddigi 35. életév helyett 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket, 10 félév helyett most már akár 11 félévre. Amennyiben a képzési idő meghaladja a 11 félévet, továbbra is maximum 14 tanulmányi félévre igényelhető a diákhitel - hívták fel a figyelmet.

A gyermeket vállalók számára könnyítést jelent, hogy a csed/tgyás, gyes, gyed alatt lévő diákhiteles kismamák, kispapák a jövőben abban akkor is jogosultak lesznek célzott kamattámogatást kérni, ha teljes munkaidőben kereső tevékenységet folytatnak. Ez vonatkozik a már engedélyezett célzott kamattámogatásokra is.

A törlesztőknek további biztonságot nyújthat a már tavaly november végén hatályba lépett kormányrendelet-módosítás, mely szerint az eddigi 24 hónap helyett már 36 naptári hónapra kérhető - továbbra is indoklás nélkül - a törlesztőrészlet mérséklése, valamint az eddigi hat havi hátralék helyett a jövőben egy évi elmaradás után mondhatja csak fel az MFB-csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. az ügyféllel kötött hitelszerződést.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.