„Nincsen semmilyen raportra hívás, ez nem jóindulatú beállítása a történteknek.

Az oktatási államtitkár a Hír TV-nek azt mondta, nem tart attól, hogy negatív lesz a vélemény a magyarországi munkavállalásra kötelező hallgatói szerződésekről, amelyekre a European Students Union (ESU) hívta fel az Európai Bizottság figyelmét, és azonnali vizsgálatot kért.
„Ez egy furcsa történet, az utolsó tárgyalása a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának velem volt, békében, barátságban, kézfogással váltunk el. Az elnök és a helyettese valahogy úgy fogalmazott, hogy nem szeretik ezt a szerződést, nem örülnek neki, szeretnék, ha nem lenne, de belátják, hogy szükséges, és azt is belátják, hogy ez a lehető legjobb, mert méltányos, arányos, mert nem ró megfizethetetlen terheket a diákokra” – mondta Hoffmann Rózsa.

A HÖOK szerdai virrasztásáról készített galériát itt nézhetitek meg
Az államtitkár hozzátette: akkor jelentette be a HÖOK elnöke, hogy azért fognak egy virrasztást tartani, mert már elkezdték szervezni, de az békés lesz. „Ezek után meglepett, hogy az európai szervezethez fordultak, mintegy feljelentve Magyarországot és a magyar felsőoktatást” – mondta.