Havi 10 ezer forintos támogatást is kaphattok - mutatjuk, hogyan Felsőoktatás
Eduline

Havi 10 ezer forintos támogatást is kaphattok - mutatjuk, hogyan

Néhány hét múlva kiírják a Bursa Hungarica-ösztöndíjakat, amelyre az elsőéves egyetemisták és főiskolások is pályázhatnak.

A Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíj, amellyel a hátrányos helyzetű hallgatók egyetemi, főiskolai tanulmányait támogatják. A támogatást az önkormányzattól, illetve a felsőoktatási intézménytől kapjátok.

Azok pályázhatnak, akik már egyetemre, főiskolára járnak, vagy a következő szeptemberben kezdenék meg az egyetemet - utóbbiak természetesen csak azután kapják meg a támogatást, ha bekerültek a felsőoktatásba. Akik elnyerik a pályázatot, két szemeszterig, tehát tíz hónapig jogosultak a havi folyósítású ösztöndíjra, ami átlagosan 5-6, de akár 10 ezer forint is lehet.

A pályázatot minden évben szeptemberben írja ki az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) a honlapján, és november közepéig kell elküldenetek a jelentkezéseteket. Ehhez a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerét (EPER-Bursa rendszer) kell majd használnotok. A pályázathoz mellékelni kell a hátrányos helyzetetekről szóló dokumentumokat, és egy igazolást a veletek egy háztartásban élők egy főre eső havi nettó jövedelméről. A pályázatokat év végén bírálják el, leghamarabb tavasszal kaphatjátok meg a támogatást. Itt a részletes lista: ilyen ösztöndíjakat kapnak az egyetemisták.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.