Hatalmas botrány lehet a kancellárok miatt Felsőoktatás
Eduline

Hatalmas botrány lehet a kancellárok miatt

Még ebben a hónapban kiírják a pályázatokat az egyetemek kancellári pozícióira.

Még ebben a hónapban kiírják a pályázatokat az egyetemek kancellári pozícióira. Nem véletlenül nem derült ki eddig egyetlen lehetséges név sem, az Index szerint ez a kérdés ugyanis a kormányfő szűkebb környezetében dőlhet el - írja a lap, amely úgy tudja, a miniszterelnök elejét akarja venni ezen a területen a fideszes gazdasági érdekcsoportok harcának.

Ha a kormány meghosszabbított karjaiként működő kancellárok nem teljesítenek jól, egy egyetemi vezető szerint nagyon hamar botrányos működési problémák léphetnek fel a felsőoktatásban.

Még júliusban kiírja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a pályázatokat az állami felsőoktatási intézmények kancellári pozícióra, válaszolta az Index kérdésére a tárca. A pályázatokat a nyár végéig elbírálják, hogy szeptember elsejétől ki lehessen nevezni a kancellárokat.

Összesen harminc állami egyetem és főiskola élére kell kancellárt találni. Ők jóval nagyobb hatalommal bírnak majd, mint az eddigi gazdasági főigazgatók. Feladatuk az lesz, hogy az egyetemek gazdálkodásában az állam mint fenntartó érdekeit képviseljék, akár a rektorral szemben is.

A kinevezendő kancellárok névsorát a minisztérium terjeszti majd kormányfő elé, ő nevezi ki az új vezetőket. A személyek kiválasztásába az egyetemek szenátusának nem lesz semmilyen beleszólása. А kancellárokat az egyetem sem mozdíthatja el, hiszen munkáltatójuk az oktatásért felelős miniszter lesz. А rektor a kancellárok bizonyos döntései, intézkedései ellen legfeljebb a minisztériumhoz címzett kifogással élhet majd.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.