Hallgatói szerződés: ki kaphat felmentést? Felsőoktatás
eduline/mti

Hallgatói szerződés: ki kaphat felmentést?

A jelenleg még hallgatói ösztöndíjszerződésnek nevezett dokumentumban vállalt kötelezettség alól automatikusan...

A jelenleg még hallgatói ösztöndíjszerződésnek nevezett dokumentumban vállalt kötelezettség alól automatikusan mentesül az az édesanya, aki három gyermeket szül - pontosította a sajtóban megjelent információkat pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tárca közleménye szerint a hallgatói szerződések nyilvántartásáért felelős szerv mentesítheti a kötelezettség alól azt a hallgatót is, aki az oklevelét tartós betegsége, balesete vagy szülés miatt nem képes megszerezni. Részben vagy egészben mentesség adható a megváltozott munkaképességre, a tartós betegségre, illetve két vagy több gyermek nevelésére tekintettel is. Kitértek arra is, hogy a meghatározott kedvezményt csak az egyik szülő számára engedélyezi a törvény.

A tervek szerint a hallgatók a következő tanévtől szerződés helyett nyilatkozatot írnak majd alá. A részletekről jövő szerdán dönt a kormány - mondta Klinghammer István csütörtökön. Az elképzelések szerint a diákoknak a tanulmányi időnek megfelelő időtartamot kell ledolgozniuk a végzés után 10-12 éven belül magyar vállalatoknál. További részleteket itt olvashattok.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.