Nyomozók jelentek meg az ELTE bölcsészkarán a tervezett hídfoglalás miatt Felsőoktatás
Eduline

Nyomozók jelentek meg az ELTE bölcsészkarán a tervezett hídfoglalás miatt

"Itt a Nemzeti Nyomozó Iroda az ELTE-n, és kihallgatás akar tartani, mert szerintük hidat akartunk foglalni, és ez...

"Itt a Nemzeti Nyomozó Iroda az ELTE-n, és kihallgatás akar tartani, mert szerintük hidat akartunk foglalni, és ez bűncselekmény" - írja Facebook-oldalán a Hallgatói Hálózat. A bölcsészkar nagyelőadóját egy hete elfoglaló diákok hétfő estére szerveztek demonstrációt, a résztvevők már az ELTE Múzeum körúti campusán gyülekeznek.

"Kedves, hogy idejöttek minket kihallgatni egy állítólagosan tervezett, még meg sem történt bűncselekményről. Amíg a demonstráció jogát nem fogják megtiltani az Alkotmányban, addig továbbra is gyülekező a Trefort Kertben" - írják.

A hvg.hu szerint 100-150 diák van az ELTE BTK-n, ők hatkor indulnak el a tüntetésre. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársaival abban egyeztek meg, hogy nem akadályozzák a hidak forgalmát, húsz perc alatt áthaladnak rajtuk. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik hídon keresztül megy először a menet.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.