HÖOK: Jogtalanul sorolta át fizetős képzésre hallgatóit a BGE Felsőoktatás
Eduline

HÖOK: Jogtalanul sorolta át fizetős képzésre hallgatóit a BGE

A HÖOK és a BGE HÖK úgy véli, hogy az egyetemen jogsértések történtek, ennek orvoslását orvoslására.

A Budapesti Gazdasági Egyetem a 2016. évi átsorolási döntéshozatalakor jogsértő döntések születtek az állami ösztöndíjas hallgatók önköltséges képzésre való átsorolása során - véli a Hallgatói Önkormányzatok Országos konferenciája.

A BGE Hallgatói Önkormányzatának vezetője és a HÖOK elnöke közös levélben  fejezte ki tiltakozását a jogsérelem miatt, és a jogszabályok alapján kéri az intézményt a hallgatók helyzetének rendezésében. A HÖOK a Hallgatók Ügyvédje Program keretében ügyvéd és felsőoktatásban jártas szakértők bevonásával megvizsgálta a BGE HÖK jelzését, ennek eredményeképp ügyvéd által jegyzett állásfoglalás formájában hívta fel a BGE figyelmét a jogsértő eljárásokra.

A BGE részben elismerte a szabályok téves alkalmazását, azonban a szabályzatellenes döntések módosítására csak a jogorvoslatot benyújtó hallgatók tekintetében került sor. A közös közlemény szerint Kiss Viktor – a BGE Hallgatói Önkormányzatának elnöke - szeptember óta próbálja békésen rendezni a helyzetet, azonban az intézmény csak részben, illetve látszatmegoldások szintjén kezeli a helyzetet, érdemi megoldásra nem nyitott, sőt utóbb már a belső szabályok megsértését sem ismerte el.

Amennyibe az egyetem nem orvosolja a problémákat, a hallgatói önkormányzatok az EMMI-nél és az Alapvető Jogok Biztosánál eljárást fognak kezdeményezni.

Gyatra angolsággal reagált Orbán Ráhel az olimpiai pályázat visszavonására

Pedig elvileg angol nyelven tanít a miniszterelnök lánya. Oktatási szakportál lévén most hagyjuk azt, hogy mit jelent a 2024-es olimpiai pályázattól való visszalépés, ez kinek a hibája vagy érdeme, vagy miért nem lesz népszavazás a kérdésről, de ez adja posztunk aktualitását: Orbán Ráhel a Facebook-on osztotta meg nézeteit a pályázat visszavonásáról, angol nyelven.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.