Felravatalozott felsőoktatás, őszi érettségi és tüntetés - a hét képekben Felsőoktatás
Eduline

Felravatalozott felsőoktatás, őszi érettségi és tüntetés - a hét képekben

Hétfőn tüntettek a felsőoktatási tervezet ellen a szegedi egyetemisták, ugyanezen a napon függesztették fel éhségsztrájkjukat azok a hallgatók, akik múlt hét péntek óta koplaltak a szegedi egyetem bölcsészkarán

A kormány kedden fogadta el a közoktatási tervezetet - több civil szervezet szerint törvénysértő, hogy még az egyeztetésre adott határidő lejárta előtt került a kabinet elé a dokumentum

Szerdán egyeztetett a felsőoktatási tervezetről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Nagy Dávid, a HÖOK elnöke. A megbeszélés után mindketten úgy nyilatkoztak, hogy közeledtek a álláspontok

Jelképesen felravatalozták a magyar felsőoktatást a HÖOK által szervezett csütörtöki demonstráción. Az oktatási államtitkárság épülete előtt több ezer egyetemista tiltakozott a felsőoktatási tervek ellen

Pénteken fejeződtek be az őszi érettségi írásbeli vizsgái, az első szóbeli vizsgákat november 9-én tartják

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.