Független Diákparlament: arra kérik a kormányt, vonják vissza a döntést a genderszak-ügyben Felsőoktatás
Eduline

Független Diákparlament: arra kérik a kormányt, vonják vissza a döntést a genderszak-ügyben

A Független Diákparlament több okból is kifogásolja a döntést.

Mint ahogy véleményünk szerint a középiskolák dolga meghatározni, mely szakterületen szeretnének oktatni, úgy az egyetemek szakmai autonómiáját is fontos dolognak tartják, ezt nem lehet politikai vagy ideológiai megfontolásokból megbolygatni - írják közleményükben. Hozzáteszik, hogy az említett szak egy, általuk is fontosnak tartott kulcskérdéssel is foglalkozik, mely nem más, mint az esélyegyenlőség.

A szakmai autonómia és esélyegyenlőség mellett további, egyik legfontosabb alapelvük a demokrácia, melyet a kormány ezzel a döntésével súlyosan megsértett, ugyanis minden társadalmi egyeztetést, sőt, azé rintettekkel való egyeztetést is mellőzve hozta meg.

Ha megnézzük a döntéshozók környezetéből - írják - szellemi hátországából, illetve a hozzájuk közel álló sajtótermékekből érkező, a társadalmi nemek oktatását bíráló kritikákat, láthatjuk, hogy az ezeket megfogalmazója többsége nincs is tisztában azzal, mit is tanítanak ott. Nagyon nem szeretnénk egy olyan Magyarországon élni, ahol a tudatlanságból és félreinformáltságból megszülető megalapozatlan félelmek eltaposhatnak megalapozott és magas szakmai nívón működő egyetemi szakokat.

Arra kérik a kormányt, vonják vissza a döntést, az egyetemek és civil szervezetek részvételével tárgyalják újra, valamint határidejét ne határozzák meg a tanév kezdete előtti időpontra.

Újabb fejlemény: a Magyar Rektori Konferencia sem ért egyet a genderszak megszüntetésével

A Magyar Rektori Konferencia közleményben reagált. Az ELTE és az Oktatói Hálózat után most a Magyar Rektori Konferencia is megszólalt a genderszak megszüntetésének ügyében. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) nem támogatja, hogy a két érintett egyetemen, a CEU-n és az ELTE-n megszűnjön a „genderképzésként" ismert társadalmi nemek tanulmánya mesterszak - derül ki abból a közleményből, amellyel a testület a 168 Óra kérdésére reagált.

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.