2017. március. 27. 06:30 MTI Utolsó frissítés: 2017. március. 27. 06:24 Felsőoktatás

Ezek a filmek tarolnak most a mozikban: programajánló a hétre

Milyen filmeket érdemes megnéznetek ezen a héten? Az észak-amerikai kasszasikerlistát továbbra is a Disney játékfilmje, A szépség és a szörnyeteg vezeti: a hétvégén 88,3 millió dollárral (25,3 milliárd forinttal) növelte bevételeit, és globálisan átlépte az 500 millió dolláros jegybevételt - számolt be róla vasárnap a Variety.com.

Az Emma Watson és Dan Stevens főszereplésével forgatott romantikus mesefilm tíz napja debütált az észak-amerikai mozikban, ezalatt 317 millió dollárért (91 milliárd forintért) váltottak rá jegyet az amerikai és kanadai nézők. A nemzetközi forgalmazással együtt pedig a film bevétele már félmilliárd dollár fölött jár.

Az elemzők szerint minden idők legnagyobb márciusi jegybevételét érték el a mozik Észak-Amerikában, először sikerült túlszárnyalni az egymilliárd dolláros (287 milliárd forintos) bevételt, pedig még nem is ért véget a hónap.

"A március a hónapok rocksztárja lett" - jelentette ki Paul Dergarabedian boxoffice-szakértő, aki a felszálló trend folyatását vetítette előre áprilisban és a nyári moziszezonban is, amely A galaxis őrzői folytatásával kezdődik májusban.

Miért éppen popcornt eszünk a moziban?

Nincs olyan mozi, ahol ne árulnának pattogatott kukoricát - de miért pont popcornt rágcsálunk filmnézéshez, miért nem chipset, csokit vagy ropit? Utánajártunk, mert #tudnicool. A mozgóképet még fel sem találták, amikor a pattogatott kukoricát már mindenki ismerte az Egyesült Államokban - az emberek főként a cirkuszokban és a vásárokon vásárolták.

A tavalyi március 948 millió dolláros bevételt hozott az észak-amerikai mozikban, akkor a Zootropolis - Állati nagy balhé és a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című filmekre özönlöttek a nézők.

A hétvégén mutatták be Észak-Amerikában a Power Rangers című sci-fi akciófilmet, ami a kilencvenes évekbeli tévésorozat nyomán készült, és nagy várakozás előzte meg. A produkció 40,5 millió dolláros (11,6 milliárd forintos) jegyeladást ért el péntektől vasárnapig.

A Kong: Koponya-sziget a harmadik helyet szerezte meg a hétvégi listán 14,4 millió dollárral (4,1 milliárd forinttal), amellyel eddigi teljes bevételét 133, 5 millió dollárra növelte. A Rebecca Ferguson, Ryan Reynolds és Jake Gyllenhaal főszereplésével forgatott Élet című sci-fi 12,6 millió dollárt (3,6 milliárd forintot) keresett a jegypénztáraknál. A toplistán a Logan követi 10,1 millió dollárral (2,9 milliárd forinttal), a mindössze 4,5 milliós költségvetésből forgatott Tűnj el! című horrorért pedig 8,7 milliót (2,5 milliárd forintot) fizettek a nézők.

Négy film, amit látnotok kell márciusban

A héten is lesznek régóta várt filmbemutatók a mozikban, ebből szedtünk össze nektek párat. Kíváncsiak vagytok A szépség és a szörnyeteg több országban botrányt kirobbantó feldolgozására? Vagy inkább egy akciófilmet, esetleg vígjátékot néznétek? Mindenkinek tudunk jó filmet ajánlani. A szépség és a szörnyeteg Mióta megtudtuk, hogy újabb film készül a híres meséből, figyelemmel követjük a forgatást.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.