Eltávolítják Erdő Péter bíboros húgát a váci főiskola éléről Felsőoktatás
Eduline

Eltávolítják Erdő Péter bíboros húgát a váci főiskola éléről

Az egyházi intézmény az elmúlt években halmozta a botrányokat.

Eltávolították Fülöpné Erdő Máriát az Apor Vilmos Katolikus Főiskola éléről - értesült a Népszava.

Fülöpné Erdő Péter bíboros húga, távozásának tényét pedig a főiskola fenntartójaként a Váci Egyházmegye megerősítette a lapnak.

A tanév végéig a jelenlegi rektorhelyettes látja el a vezetői feladatokat, az egyházmegye pedig hamarosan pályázatot ír ki a pozícióra.

A távozás okát nem hozták nyilvánosságra, de az utóbbi években több botrány is kötődött a főiskolához. Nemrég például a fenntartó kihagyásával írtak ki pályázatot a rektori posztra, ami szabálytalan.

Fülöpné 2012-es kinevezése óta rengeteg személycsere történ az intézményben, az oktatók mintegy fele ment el. A hallgatói létszám is komoly csökkenésnek indult abban az időszakban. Később az is kiderült, hogy az intézmény sok diplomát jogszerűtlenül adott ki - összegzi a bitrányokat a lap.

A rektor ráadásul csak 2015-ben honosíttatta a diplomáját, amit Szlovákiában szerzett, így nem felelt meg a rektorrá válás követelményeinek - állítja a Népszava.

Több kirúgott dolgozó az elmúlt években pert nyert az intézmény ellen, mert jogszerűtlenül távolították el őket.

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó Campus life Székács Linda

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó

Tóth Diána nyíltvízi úszó nevét kevesen ismerik itthon, pedig 18 évesen már olyan teljesítményeket tudhat magáénak, amelyek világszinten is figyelemre méltóak. A fiatal lány Egyiptomban él és itt is készül a versenyekre, ennek ellenére a dobogóra mindig magyar zászlóval áll, holott támogatást sem anyagi, sem tárgyi formában nem kap Magyarországtól.