Itt a felsőoktatás újraszabályozása: a szakok 15 százalékát eltörlik Felsőoktatás
MTI

Itt a felsőoktatás újraszabályozása: a szakok 15 százalékát eltörlik

A jövőben kétfajta alapvető intézménytípust különítenének el, az egyetemet és az alkalmazott tudományok egyetemét. A módosítás alapján speciális kompetenciatesztet íratnak majd a hallgatókkal a képzés elején és végén, hogy láthatóvá váljon a fejlődésük. 2020-ra pedig 15 százalékkal csökkentik a szakok számát.

Elkészült a felsőoktatási törvény módosításának tervezete, amelyben többek között újraszabályoznák az intézmények vagyongazdálkodását, és lehetővé tennék az egyetemeknek a közös képzések indítását - írta a Magyar Nemzet. Arról az Eduline írt először, hogy a tervezetben több szak megszüntetéséről is szó volt. Egyetemi források lapunknak azt nyilatkozták, hogy a kormányzat véget akar vetni a kommunikáció szaknak, de más szakok is erre a sorsra jutottak volna. Erről ebben a cikkünkben olvashatsz: Vége a kommunikáció szaknak? Több képzést is megszüntethet a kormány

A lap csütörtöki számában Maruzsa Zoltán, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a tervezetet a héten, az Emberi Erőforrások Minisztériumán (Emmi) belül kezdik el egyeztetni, majd április közepén véglegesíti a Felsőoktatási Kerekasztal, így még június közepe előtt elfogadhatja azt az Országgyűlés.

A szakember beszámolt arról is, hogy a módosítás alapján speciális kompetenciatesztet iratnak majd a hallgatókkal a képzés elején és végén, hogy láthatóvá váljon a fejlődésük.

Fontos információk

Szakok megszüntetése: ezek a képzések is a kukába kerülhetnek?

Mennyit keresnek a kommunikáció szakosok pályakezdőként?

Ezeknek az egyetemeknek fájna a legjobban a kommunikáció szak megszűnése

Újraszabályoznák az államilag támogatott és önköltséges helyek közötti átsorolást, és rendeletben írnák elő, hogy 2020 után ne lehessen felvételizni középfokú nyelvvizsga nélkül - mondta Maruzsa Zoltán. 

A felsőoktatási stratégia szerint pontosítanák a törvényt az oktatók és kutatók teljesítményértékelési és minőségbiztosítási rendszerének bevezetése érdekében, és a duális képzések bevezetésével összhangban, lehetőséget teremtenek az intézmények és a cégek szorosabb együttműködésére.

A jövőben kétfajta alapvető intézménytípust különítenének el, az egyetemet és az alkalmazott tudományok egyetemét, illetve létrehozzák a közösségi főiskolát, amely csak infrastruktúrát biztosítana más intézmények képzéseihez.

Csökkentik a szakok számát is, 2020-ra a 2013-asnál 15 százalékkal kevesebb, 9122 képzés marad majd a palettán a tervezet szerint - mondta a helyettes államtitkár.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.