Egytemistákat vertek biztonságiak az ELTE buliján Felsőoktatás
Eduline

Egytemistákat vertek biztonságiak az ELTE buliján

A héten zajlik a Lágymányosi Eötvös Napok egyik rendezvénysátrának bejáratánál alakult ki összetűzés a fiatalok és a biztonsági szolgálat között, utóbbi túl kemény eszközöket választhatott.

A LEN Facebook oldalán jelent meg egy hallgatói poszt pénteken, egy lány bevallása szerint csütörtökön több ütést is kapott, valamint társait is megverték a biztonságiak:

Tegnap, május 5-én éjjel a LEN-nagysátor bejáratánál a biztonsági őrök szétverték a barátomat, a barátainkat és engem is többször megütöttek.

Magunk is jártunk a posztot követően a rendezvényen, ahol a sátrak beléptetési rendje alapján csak egy bejáratot és egy közeli kijáratot hagytak a hallgatóknak (mivel ponyvasátorról van szó, baj esetén több helyen is megnyitható lett volna). A rendszer azonban nem volt gördülékeny, néha vitába keveredtek a hallgatók a biztonsági szolgálattal, ugyanis a be- és kijárat távolsága, bár a sátor eltérő oldalán voltak, mégis mindössze 10 méter távolságban voltak. Aki a kijáraton szeretett volna bemenni, szabályosan visszalökték alkalmanként őket.

A kérdéses verekedést is a biztonságiak kezdeményezték a lány szerint. Miután földre került a barátja többször fejbe és gyomron rúgták, harmadik társukat arcon és orrba verték, valamint őt is megütötték, pedig csak kiabált, hogy álljanak le a verekedéssel. Az esetet állítólag valaki videóra vette, most őt szeretnék megtalálni.

A posztot író lány szeretett volna információkhoz jutni a szervezőknél az esetük kapcsán (főleg a biztonságiakról), akkor csak annyi választ kapott, hogy felvették a kapcsolatot a szervezők a biztonsági céggel.

Az Index úgy tudja, hogy bár az ELTE négy kari hallgatói önkormányzatának bulijáról van szó, a rendezvényt hivatalosan a K&B Fest Kft. szervezi, akik a nemi erőszakról elhíresült ELTE TÓK gólyatábort is szervezték 2014-ben.

A rendőrség egy földre vitt személyről tud, egyelőre feljelentéskiegészítést rendeltek el.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.