Egy év alatt egymillió programozót képezni? Van, ahol ez is megy Felsőoktatás
MTI

Egy év alatt egymillió programozót képezni? Van, ahol ez is megy

Egy év alatt egymillió számítógépes programozót akar kiképezni Tajvanon az oktatási minisztérium, az ottani amerikai innovációs központ és a Microsoft informatikai óriáscég.

A vállalat hétfői bejelentése szerint Tajpejben még ebben a hónapban megkezdődnek az első tanfolyamok, szám szerint 1400, amelyeken 43 200 szakembert oktatnak. Ezeket folyamatosan bővítik, illetve megújítják, amíg el nem érik az egymilliós létszámot - áll a témáért felelős igazgató, Larry Nelson közleményében. A tanfolyamok ingyenesek. 

Tajvan a világ legnagyobb számítógép-ipari és elektronikai gyártói közé tartozik. Nelson ugyanakkor megjegyezte, hogy az informatikai képzésre a kormányok mindenütt a világon egyre nagyobb figyelmet fordítanak, mert az ma már nem tekinthető kizárólag a számítógépes szakemberek képességének, hanem fontos mutatója a foglalkoztatás és a versenyképesség alakulásának is az egyes országokban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.