Botrányok után: teljes tisztújítást tart az ELTE hallgatói önkormányzata Felsőoktatás
Eduline

Botrányok után: teljes tisztújítást tart az ELTE hallgatói önkormányzata

Teljes tisztújítást tart márciusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hallgatói önkormányzata.

"Az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnöksége az érdekképviselet működését meghatározó reformokat kíván végrehajtani a következő témakörök mentén: az érdekképviselet legitimációjának erősítése, ösztöndíjrendszer, szerkezeti és működési szempontok, közösségi autonómia kérdésköre, képzési struktúra, gazdálkodás, rendezvényszervezés, más, az érdekképviseletben meghatározó területek" - írja az ELTE Online-on közzétett közleményében Zaránd Péter, az ELTE EHÖK-elnöke.

A közlemény azt is kiemeli, változtatni fognak a hallgatói önkormányzat alapszabályán, és ha kell, a hallgatói követelményrendszeren is. A reformokról a hallgatókat is megkérdezik majd, és külső szakértőket is bevonnak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, feloszlott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (ELTE ÁJK) hallgatói önkormányzatának teljes küldöttgyűlése és elnöksége, miután kiderült, hogy nemi erőszak történt a tavalyi gólyatáborban.

A Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói önkormányzatának elnöke a fonyódligeti gólyatáborban történt nemi erőszak után, október elején mondott le, és "visszahívta elnökségének tagjait".

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.