Az ELTE BTK-n is a társadalmi nemekről fognak szólni a szerdai órák Felsőoktatás
Eduline

Az ELTE BTK-n is a társadalmi nemekről fognak szólni a szerdai órák

Az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének huszonkét munkatársa is csatlakozott az ELTE TÁTK oktatóinak és hallgatóinak kezdeményezéséhez, amellyel a társadalmi nemek szak megszüntetése és az egyetemi autonómia csorbítása ellen tiltakoznak.

„Kollégáinkhoz hasonlóan, a megszüntetett szak oktatóival és hallgatóival szolidárisan a november 12-16-i héten óráinkon, konzultációinkon kiemelten foglalkozunk azzal, hogy a társadalmi nemek tanulmányozása és szempontrendszere miért fontos az irodalomtudomány és a magyar társadalom számára” – írják az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet munkatársai.

„Sztrájknapot” tartanak az ELTE TÁTK-on

„Az ELTE Társadalomtudományi Kar oktatói és diákjai figyelemfelhívó szolidaritási és információs sztrájk napot szerveznek tiltakozásul a felsőoktatás autonómiáját és az akadémiai tanszabadságot érintő sorozatos beavatkozások, gazdasági átalakítások, valamint a Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak beszüntetése ellen. Felhívjuk az ELTE karok, illetve minden magyarországi egyetem oktatóit és diákjait, hogy hasonló akciókkal fejezzék ki tiltakozásukat!” – olvasható a Facebookon az eseményről.

Délelőtt a társadalmi nemek tudományáról tartanak negyedórás előadásokat – ahogy arról korábban beszámoltunk, október közepén jelent meg a Magyar Közlönyben a társadalmi nemek mesterszak megszüntetéséről szóló határozat. A rendeletmódosítás szerint a legkésőbb az idei évben genderszakra felvett hallgatók a tanulmányaikat a képzés megkezdésekor hatályos követelmények alapján még befejezhetik.

Délután az Oktatási Hálózat kerekasztal-beszélgetést szervez a felsőoktatás jelenéről és jövőjéről, majd hallgatói fórumot tart a kar hallgatói önkormányzata.

Az ELTE több tanszéke csatlakozott az akcióhoz

Nem a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet az egyetlen, amelynek munkatársai támogatják a TÁTK-os sztrájknapot, az ELTE bölcsészkarának kommunikáció, filmtudomány és esztétika tanszéke is csatlakozik, Facebook-oldalukon azt írják, „a november 12-16-i héten zajló óráinkon kitérünk a kurzus témájának genderszempontjaira, már csak azért is, mert van, hogy nálunk az egész kurzus arról szól. Továbbá a társadalmi nemek szak megszüntetéséről, a tanszabadságról, az egyetem függetlenségének megőrzéséről is beszélgetünk majd a hallgatókkal”.

Egyre több egyetem csatlakozik az ELTE-s sztrájknaphoz

A CEU hallgatói is csatlakoznak az ELTE Társadalomtudományi Karán szerveződő „figyelemfelhívó szolidaritási és információs sztrájknaphoz". A szolidaritási nap november 14-én lesz, a társadalomtudományi kar oktatói és hallgatói így tiltakoznak „a felsőoktatás autonómiáját és az akadémiai tanszabadságot érintő sorozatos beavatkozások, gazdasági átalakítások", valamint a társadalmi nemek szak megszüntetése ellen.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.