Egyetemfoglalással és tüntetésekkel csapnak oda a dühös hallgatók Felsőoktatás
Eduline

Egyetemfoglalással és tüntetésekkel csapnak oda a dühös hallgatók

Budapesten, Szegeden, Pécsen és Debrecenben is diáktüntetések lesznek hétfő délután - a Hallgatói Hálózat budapesti demonstrációja a Deák téren kezdődik, és az ELTE lágymányosi campusán ér véget.

Budapest: a Deák téren kezdődik a demonstráció

A Hallgatói Hálózat budapesti tüntetése 15 órakor kezdődik a Deák téren, a résztvevők onnan az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karához, az Egyetem térre vonulnak, majd a Szabadság hídon keresztül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez, végül az ELTE lágymányosi campusához mennek.

A demonstráció Facebook-oldalán eddig 2600-an jelezték, hogy csatlakoznak az eseményhez, a diákok hat pontjáról szóló videót pedig több mint 41 ezren nézték meg péntek óta.

Pécs: együtt tüntetnek az egyetemisták és a középiskolások

Pécsen együtt tüntet a Középiskolai Hálózat és a Hallgatói Hálózat délután öt órától: a demonstráció a 48-as térről indul, a diákok először a Széchenyi térre vonulnak, ott csatlakoznak a pécsi szabadegyetem résztvevőihez, együtt mennek a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának épületéhez.

Demonstrációra készülnek az egyetemisták Pécsen is

"Több ezer munkahely és a város jövője forog kockán! Mi lesz a város sorsa az egyetem összeomlása után? Többé nem hozhatnak döntést az érintettek bevonása nélkül, mi is részesei akarunk lenni egy valódi, átgondolt, a jövőnk és az ország érdekeit maximálisan szem előtt tartó köz- és felsőoktatási reform előkészítésének! Követeléseinkhez ragaszkodunk" - olvasható az esemény Facebook-oldalán.

Szeged: fórumot tartanak a bölcsészkaron 

Szegeden fél ötkor kezdődik a tüntetés, amelyet az Oktatói Hálózat, a Hallgatói Hálózat, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének szegedi csoportja és a MiértHallgatók szervez. Az egyetemisták és az oktatók a Széchenyi téren gyülekeznek majd, ott az Oktatói Hálózat egyik tagja petíciót ad át a polgármesternek, a menet fél hatkor indul: a Kárász utcán, a Kölcsey utcán, a Tisza Lajos körúton és a Petőfi Sándor sugárúton keresztül a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának épületéhez vonulnak, ahol fórumot tartanak a felsőoktatás és a szegedi egyetem helyzetéről.

Debrecen: két órától kezdődik a fórum

A Hallgatói Hálózat debreceni csoportja oktatáspolitikai fórumot szervez hétfőn: a résztvevők délután 2-kor, a Nagytemplom mögötti Romkertben gyülekeznek majd, olvasható az esemény Facebook-oldalán.  

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.