A Corvinus felosztása: készek mindent megtenni az intézményért Felsőoktatás
Eduline

A Corvinus felosztása: készek mindent megtenni az intézményért

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetői, dékánjai és a Hallgatói Önkormányzat elnöke egybehangzóan kiálltak az egyetem egysége mellett az intézmény budai campusán szerda délután tartott fórumon. A BCE közleményében kiemelte, hogy az óriási érdeklődés mellett tartott rendezvény demonstrálta: az egyetemi polgárok készek mindent megtenni intézményükért.

A VS.hu írt arról, hogy információi szerint "meg vannak számlálva a napjai" a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának. Úgy tudják, a kertészettudományi, élelmiszer-tudományi, tájépítészeti kart leválasztják. Egyetemi forrásaik szerint a Villányi úti ingatlanokat pedig eladják, hogy az azért kapott pénzt is a budai Vár újjáépítésére fordítsák.

Erre reagálva az egyetem először közleményt adott ki, amelyben azt írták: semmilyen hivatalos dokumentumot nem ismernek az intézmény esetleges átalakításával összefüggésben, ezért arról nem tudnak véleményt alkotni.

A szerda délután tartott fórum után kiadott közlemény szerint a dékáni beszédek középpontjában a budai oktatási és kutatási tevékenységek hosszú múltra visszatekintő és a jövő szempontjából felbecsülhetetlen értékei álltak. Hangsúlyozták, hogy mindezek megőrzésére kizárólag a Budai Arborétum területén és a BCE szervezeti keretei között van reális esély. „A rendezvény demonstrálta, hogy az egyetemi polgárok készek mindent megtenni az intézményükért” – írták.

A BCE a közleményében azt írta: a fórumon többen firtatták a hírek megalapozottságát. Erre az egyetem vezetése válaszában megerősítette, hogy nincs semmilyen konkrét információ birtokában az esetleges átalakítási koncepcióról. Az egyetem bízik abban, hogy a közeljövőben meginduló tárgyalások során véleményét kifejtve, érvekkel tudja alátámasztani meggyőződését az egyetemi egység tudományos-szakmai erejéről - írta az intézmény.

A Miniszterelnökség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a felsőoktatás átalakításával összefüggő bármilyen döntés, vagy tervezet és a Nemzeti Hauszmann Terv finanszírozása, így a budai Vár rehabilitációja között bármilyen összefüggés lenne.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.