2014. május. 20. 16:59 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 20. 17:07 Felsőoktatás

Börtönbüntetésre ítélték a nemzetvédelmi egyetem volt kancellárját

Sikkasztás bűntette miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte N. Kálmánt, az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt kancellárját kedden a Debreceni Törvényszék - közölte a törvényszék szóvivője.

Tatár Tímea hozzátette: az ügy további öt vádlottját - bűnsegédként elkövetett sikkasztás miatt - felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság katonai tanácsa.

A bíróság megállapította, hogy az elsőrendű vádlott 2007 júliusától 2010. június 30-ig az egyetem kancellárja volt, s így jogosult volt annak nevében kötelezettségeket vállalni, szerződéseket kötni. 2009-ben az egyetem költségvetését 21,5 millió forinttal megemelte a Honvédelmi Minisztérium. N. Kálmán annak érdekében, hogy ebből 8 millió forintot elvonjon, pályáztatási eljárást indított szociológiai felmérés elkészítésére. A fiktív pályázati eljárás lefolytatásával alárendeltjét bízta meg, aki a megjelölt három cég nevében elkészítette a pályázatokat, és az N. Kálmán által megnevezett céget hozta ki nyertesnek.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.