Bírságot kaptak, fellebbeznek a "röghöz kötés" alaptörvénybe foglalása ellen tiltakozó diákok Felsőoktatás
Eduline

Bírságot kaptak, fellebbeznek a "röghöz kötés" alaptörvénybe foglalása ellen tiltakozó diákok

Fellebbeznek az alaptörvény módosítása ellen tiltakozó középiskolások: 50 ezer forintos bírságot kaptak, mert hétfőn...

Fellebbeznek az alaptörvény módosítása ellen tiltakozó középiskolások: 50 ezer forintos bírságot kaptak, mert hétfőn elállták a parlament két kapuját. Ha mégis megkapják a büntetést, azt mindannyian közmunkában szeretnék ledolgozni - írja az Index. Az egyik diák azt mondta: a meghallgatáson felolvasták neki a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség definícióját és jegyzőkönyvet vettek fel. A legtöbb kérdésre azt válaszolta, hogy „nem nyilatkozom", és a szabálysértés elkövetését sem ismerte el.

A tizenhat tüntető hétfőn "Haza csak ott van, hol jog is van", "Ne áruljátok el fiatalkori önmagatokat" és "Ne áruljátok el a köztársaságot" feliratú táblákkal demonstrált. Kora délután szállították el a kerületi rendőrkapitányságra, és kora este engedték ki őket. A demonstrációról szóló összefoglalónkat itt olvashatjátok elgalériánkat pedig itt nézhetitek meg.

Aznap délután a parlament elfogadta az alaptörvény negyedik módosítását, amely alkotmányba foglalja többek között az állami ösztöndíjas hallgatók kötelező itthoni munkavállalását - a "röghöz kötést" -, és az egyetemi-főiskolai kancelláriarendszert. Szerdán Áder János köztársasági elnök közölte: aláírja a módosítást.

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.