Bezártak egy orosz egyetemet, állítólag túl ellenzéki volt Felsőoktatás
Eduline

Bezártak egy orosz egyetemet, állítólag túl ellenzéki volt

A szentpétervári egyetem élete eddig sem volt egyszerű.

Szerdán hirtelen visszavonták a Szentpétervári Európai Egyetem (European University at St. Petersburg - EUSP) engedélyét, így azóta az egyetemen nem tartanak órákat - idézi az Index az orosz sajtót.

A hivatalos indoklás szerint az egyetem több szabály ellen is vétett, de állítólag a bezárás mögött az áll, hogy a kurzusokon oktatott tananyag alapján lehetett bírálni a Putyin-rezsimet, illetve Soros Györgyhöz köthető alapítványok támogatták.

Az EUSP 1994 óta működött Szentpéterváron, 2007-től működtethetett doktori képzést is, több mint 94 oktató tanított itt. Az egyetemen a társadalomtudományos képzések domináltak, szociológusokat, antropológusokat, történészeket és közgazdászokat is oktattak az EUSP-n - írja a portál.

Az intézményt korábban is sok támadás érte a kormány részéről, a diplomák kiadását már emiatt korábban fel is függesztették.

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül" Közoktatás Székács Linda

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül"

Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.