2013. január. 23. 13:08 Eduline Utolsó frissítés: 2013. január. 23. 13:07 Felsőoktatás

Beperelte az ELTE-t egy HÖK-ös pénzekre kíváncsi blogger

Pert indított az ÁJK HÖK Figyelő blog az ELTE ellen, hogy megtudja, pontosan mennyiből és hogyan gazdálkodik a helyi...

Pert indított az ÁJK HÖK Figyelő blog az ELTE ellen, hogy megtudja, pontosan mennyiből és hogyan gazdálkodik a helyi hallgatói önkormányzat - közölte az Átlátszó.hu. A blog közérdekű adatigénylését korábban visszautasították.

A felperes blogger, G. Szabó Dániel azt szeretné megtudni, hogy mire költ az ELTE jogtudományi karának hallgatói önkormányzata évente 21 millió forintot. Korábbi bejegyzésük szerint ebből az összegből 7,7 millió forint a jutalomkeret részét képezi, amelynek elosztásáról a hallgatói önkormányzat elnöke lényegében egyedül dönt.

A blog szerint korábban már történtek lépések a HÖK gazdálkodásának átláthatóbbá tételére. Az egyik javaslat szerint csak olyan személy kaphatott volna pénzt a HÖK-től, aki beleegyezett volna abba, hogy a nevét, a juttatás indokát és az összeget a HÖK honlapján nyilvánosságra hozzák. A javaslatot leszavazták.

Ezután az ÁJK HÖK Figyelő közérdekű adatigénylést is beadott a HÖK-höz és az ELTE-hez, a kérést azonban elutasították. Hosszas levelezés után a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állásfoglalását is kérték, amelyben a NAIH azt közölte, hogy a HÖK gazdálkodásának adatai közadatnak minősülnek, tehát azokat ki kell adni.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.