Végre kijelentette a miniszter: fontos, hogy továbbtanuljanak a diákok Felsőoktatás
Eduline

Végre kijelentette a miniszter: fontos, hogy továbbtanuljanak a diákok

Fontos, hogy továbbtanuljanak a fiatalok, és tisztában legyenek a diákhitel nyújtotta lehetőséggel - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A miniszter elmondta, a kormány azért döntött a Diákhitel2 kamatmentessé tétele mellett, mert szeretné, ha újra vonzó lenne ez a lehetőség.

Hozzátette, az utóbbi években csökkent a "vonzereje" a diákhitelnek, évente 10-11 ezerrel kevesebb szerződést kötöttek. Ugyanakkor több mint 38-40 százalékkal nőttek a megélhetés költségei, emelkedtek például a bérleti díjak.   

A miniszter emlékeztetett, októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 70 ezer forintra emelik. Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegennyelvi képzésekben résztvevők is igényelhetik.

Újabb változások jönnek: hat dolog, amit tudnod kell a diákhitelről

Több ponton módosítottak a diákhitel igénylési és törlesztési szabályain - összefoglaltuk a legfontosabb változásokat. 1. Eltörlik a diákhitel 2 kamatát A képzési díj kiegyenlítésére fordítható diákhitel2 esetében a kamatot teljes mértékben az állam fizeti meg az ügyfél helyett, ez októbertől mindenkire vonatkozik, azaz a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő, illetve a jövőben felvett hitelekre is.

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.