Megdöbbentő dolgok derültek ki az egyetemistákról: akiknek nincs hol lakniuk Felsőoktatás
Eduline

Megdöbbentő dolgok derültek ki az egyetemistákról: akiknek nincs hol lakniuk

Minden tizedik egyetemista az Egyesült Államokban gyakorlatilag hajléktalan.

Míg a méregdrága amerikai magánegyetemek diákjait luxuskollégiumok várják, és persze évi több tízezer dolláros tandíj, a kétéves képzést nyújtó, általában közpénzből fenntartott community college-ok világa ennél sokkal kevésbé pompás.

Márciusban közöltek egy kutatást, amely az ilyen főiskolák hallgatóinak életkörülményeit vizsgálta, az eredmények pedig lesújtóak. Háromból kettő hallgató például nem jut hozzá megfelelő minőségű egészséges ételhez, 14 százalékuk pedig gyakorlatilag hajléktalan főiskolai évei alatt.

Az ilyen iskolák diákjai nem bulira költenek, hanem tandíjra, még akkor is, ha a környéken nem találnak megfelelő minőségű, és számukra is megfizethető lakást, vagy legalább szobát. Az utóbbi években ráadásul a felsőoktatás költségei nagyobb ütemben nőttek, mint a keresetek.

(Marketwatch)

Milliókat spórolnak az egyetemisták: furcsa megoldások albérlet helyett

Egyre több amerikai és brit egyetemista dönt úgy, hogy megspórolja a lakbért, és a diploma megszerzéséig valamilyen alternatív lakhatási lehetőséget keres. Van, aki egészen puritán helyen él. Egy brit egyetemista, Joe Pearce egészen eredeti ötlettel állt elő: sokallta a 400 fontos, majdnem 150 ezer forintos lakbért, ezért úgy döntött, spórolt pénzéből inkább vásárol egy hajót.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.