Az Erkel Színházban táncolhatnak a főiskolások Felsőoktatás
MTI

Az Erkel Színházban táncolhatnak a főiskolások

A már eddig lekötött szerepléseken túl további huszonegy Erkel színházbeli produkcióban lépnek színpadra a Magyar...

A már eddig lekötött szerepléseken túl további huszonegy Erkel színházbeli produkcióban lépnek színpadra a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) diákjai - ebben állapodott meg Szakály György rektor és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója csütörtökön.

A főiskola péntek délutáni tájékoztatása szerint az eddigi együttműködés kibővítését a március elseje óta újra működő Erkel Színházban színre kerülő darabok indokolják. Az évad végéig a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói az eddig lekötött szerepléseken kívül a János vitéz tizenegy, a Spartacus négy és az Aida hat előadásában vesznek részt, de a két intézményvezető tárgyalt további vendégszereplésekről is.

A szakmai együttműködés mindkét félnek előnyös, hiszen nemcsak a főiskola diákjai számára biztosít színpadi rutint, hanem részben tehermentesíti a Nemzeti Balett társulatát is - olvasható a közleményben.

Az eddigi kooperáció legkiemelkedőbb eseménye az a tavaly októberi vendégszereplés volt, amelynek keretében a főiskola végzős diákjai sikerrel léptek fel Verdi operájában, az Aidában, a Katari Kulturális Völgy Amfiteátrumában.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.