Az EMMI szerint elegendő pénz jut a felsőoktatásra Felsőoktatás
Eduline

Az EMMI szerint elegendő pénz jut a felsőoktatásra

"Nem igaz, hogy a felsőoktatási intézmények támogatása a tavalyihoz képest 34 milliárd forinttal csökken.

55 ezer támogatott hallgató: csak ígéretek vannak a finanszírozásról

"Nem igaz, hogy a felsőoktatási intézmények támogatása a tavalyihoz képest 34 milliárd forinttal csökken. A kormány szándéka szerint további plusz 50 milliárd forint támogatást fog nyújtani" - írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken. Ebből 10 milliárd forint EU-s projektek önrészére, 27 milliárd PPP-konstrukciók kiváltására, 13 milliárd pedig szállítási tartozás rendezésére jut majd.

Ahogy korábban megírtuk, idén a tavalyi 158 milliárdról több lépésben 123,5 milliárdra csökkentették a felsőoktatásra fordított összeget. Azóta a támogatás növelésére csak utalások történtek, határozat még nem született sem a most ígért 50 milliárdról.

Az eredetileg a felsőoktatásra szánt összeg ugyanis a december elején közzétett 10 480 teljes és 46 330 részösztöndíjas hallgatóra volt szabva, a kormány azonban a tiltakozások hatására változtatott a tervén. December 19-én bejelentették, hogy 2013-ban legalább 55 ezren kezdhetik meg tanulmányaikat teljes állami támogatással. A felsőoktatási átalakítások elleni tiltakozásokról szóló összes cikkünket itt olvashatjátok.

Korábban Giró-Szász András kormányszóvivő legalább 24 milliárd, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig 20-30 milliárd forint többletforrásról beszélt, amelyből az 55 ezer elsőéves tanulmányait finanszíroznák.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.