Az ELTE-n, a debreceni és a szegei egyetemen már januártól lesz kancellár Felsőoktatás
eduline/mti

Az ELTE-n, a debreceni és a szegei egyetemen már januártól lesz kancellár

A kancellári rendszer részleteit is tartalmazza a most elkészült felsőoktatási stratégia, amely szerint az...

Az ELTE-n, a Debreceni Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen kezdik el a munkát a kancellárok

A kancellári rendszer részleteit is tartalmazza a most elkészült felsőoktatási stratégia, amely szerint az egyetemi-főiskolai kancellárok készítik majd előt - indoklást mellékelve - az intézményi döntéseket, a végső szót azonban a szenátus és a rektor mondja majd ki.

A kancellári rendszer mintaként januártól a Debreceni és Szegedi Tudományegyetemen, valamint az ELTE-n indulhat el. A kancellárok feladata lesz még a gazdaságilag előnytelen konstrukciók megakadályozása is, valamint az informatikai park működtetése. A kancellári rendszert 2015. január 1-jétől kell kötelezően bevezetni. A felsőoktatási stratégiáról szóló részletes összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.