Átnevezik a BKF-et szeptembertől Felsőoktatás
Eduline

Átnevezik a BKF-et szeptembertől

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hallgatói szeptembertől már a Budapesti Metropolitan Főiskolán kezdhetik meg tanulmányaikat.

A csütörtökön benyújtott felsőoktatási törvény módosításában már Budapesti Metropolitan Főiskolaként szerepel a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola.

„Azért esett a választás a Budapesti Metropolitan Főiskola névre, mert két legfontosabb célunkat, a nemzetköziséget és a további növekedést jól érzékelteti, hiszen a metropolitan szó nagyságot, modernséget fejez ki. Ahogy a világvárosokat, úgy a főiskolát is egy élő, nyüzsgő, folyamatosan növekvő közösség jellemzi. A városiasság hangsúlyozása a főiskola képzéseire is utal, hiszen azok a 21. századi fejlett világ urbánus igényeire, a kreatív ipar kihívásaira reagálnak” – mondta el Dr. Vass László rektor.

A névváltás igénye már a művészeti szakok bevezetésével megfogalmazódott, végül 2013-ban, egy tudatos tervezési folyamat indult el. A névalkotási folyamatban a főiskola dolgozói és hallgatói is részt vettek névjavaslataik megfogalmazásával. Több száz alternatívát értékelve és tesztelve egyértelművé vált, hogy az iskola számára a legmegfelelőbb név a Metropolitan, mert hosszú távon kifejezi a főiskola identitását és értékeit, ezzel lehetőséget ad a további fejlődésre.

Az új név az Országgyűlés jóváhagyását követően, várhatóan 2015. szeptember 1-jén kerül hivatalosan bevezetésre, mellyel egy időben megváltozik a főiskola logója és arculata is.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher? Campus life Székács Linda

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher?

Sok iskolában hagyomány, hogy a diákok decemberben megajándékozzák egymást. Míg egyes osztályokban jelképes összegből szervezik az ünneplést, máshol akár 5–6000 forintos ajándékokra is számítanak. A növekvő anyagi különbségek miatt azonban egyre több család számára okoz feszültséget az ünnepi készülődés, és vannak gyerekek, akik az anyagiak miatt mindezekből kimaradnak.