A német kormánynak sem tetszik a CEU ellehetetlenítése Felsőoktatás
MTI

A német kormánynak sem tetszik a CEU ellehetetlenítése

A német kormány "nagy aggodalommal" tekint a magyar felsőoktatási törvény gyorsított eljárásban elfogadott módosítására - mondta szerdán Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő.

Berlini sajtótájékoztatóján Ulrike Demmer kérdésre válaszolva kijelentette: "szeretném az egész szövetségi kormány nevében nagyon világossá tenni, hogy a tudomány szabadsága számunkra fontos érték". A magyarországi törvénymódosítás révén "az a benyomás keletkezik, mintha megnehezítenék a külföldi gyökerű felsőoktatási intézmények működését, és adott esetben el is lehetetlenítenék" - tette hozzá.

A szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok Európában érinthetetlenek, "ezek az értékek az Európai Unió alapját alkotják" - mondta Ulrike Demmer. Mint mondta, éppen erre emlékeztetett Frank-Walter Steinmeier német államfő is az Európai Parlamentben kedden elmondott beszédében, amelyben kiemelte, hogy "Európa nem hallgathat, amikor a civil társadalom, illetve maga a tudomány elől veszik el a levegőt, ahogy az történik éppen Budapesten a Közép-európai Egyetemmel" (CEU).

Azt is mondta: "Németország nagy figyelemmel fogja követi" a törvénymódosításnak a magyarországi felsőoktatási intézményrendszerre kifejtett hatását, és az ezzel kapcsolatos fejleményeket. "A szövetségi kormány természetesen reméli, hogy folytatódhat tovább az oktatás a CEU-n" - mondta a szóvivő.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.