A kormány még mindig Trumpékra vár CEU-ügyben Felsőoktatás
MTI

A kormány még mindig Trumpékra vár CEU-ügyben

De az amerikai kormány csak nem akar tárgyalni a CEU-ról, mivel az alkotmányuk szerint ehhez nincs is joga.

A magyar kormány továbbra is nyitott tárgyalni a Egyesült Államok szövetségi kormányával és készen áll bármilyen egyeztetésre a Közép-Európai Egyetemmel (CEU) - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Tata Consultancy Services sajtótájékoztatóját követően kedden Budapesten.

Hozzátette: a múlt héten Magyarországon járt az amerikai külügyminisztérium egyik helyettes államtitkára, aki azt az álláspontot közvetítette, hogy az Egyesült Államok nem kíván beavatkozni a CEU jövőjét illető tárgyalásokba. Ezt egyelőre magasabb szintről még nem erősítette meg senki - jegyezte meg.

Elmondta: a kormány arra törekszik, hogy mindenki egyenlő versenyfeltételekkel és jogi feltételekkel tehesse a dolgát a felsőoktatásban, a nemzeti jogszabályok tiszteletben tartásával. A tárgyalásokra múlt héten kijelölt helyettes államtitkárnak, Altusz Kristófnak is az a dolga, hogy lefolytassa az ehhez szükséges tárgyalásokat - tette hozzá.

Remélik, hogy a tárgyalóasztal másik oldalán is ül majd valaki - jegyezte meg. A miniszter hangsúlyozta: nem csak a CEU-val kell foglalkozni ebben az ügyben, több mint 20 külföldi egyetem van Magyarországon.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.