A Matolcsy-tan megtelepedett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Felsőoktatás
Unyatyinszki György

A Matolcsy-tan megtelepedett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

A diákoknak a 2002 és 2010 között "elhibázott 8 évről" kellett házi dolgozatot leadniuk, amit az Orbán-kormány gazdaságpolitikájával kellett szembe állítaniuk, melyet a tanár már a kiírásban az "egyensúly és növekedés" időszakaként mutatott be.

Matolcsy György jegybankelnök, egykori miniszter Egyensúly és növekedés című könyvét ajánlotta a hallgatóknak olvasmányként egy házi dolgozat leadásához az NKE Közpénzügyek és államháztartástan kurzusának oktatója - értesült az atv.hu. A feladatkiírásban a következő feladatok is voltak:

  • Jellemezze az "elvesztegetett 8 év (2002-2010)" magyar gazdaságának főbb jellemzőit!
  • Összegezze az egyensúly és növekedés megteremtéséhez (2010-2015) szükséges főbb intézkedéseket!
  • Röviden mutassa be, milyen intézkedésekre van leginkább szükség az egyensúly és növekedés tartós érvényesülése érdekében!

Természetesen a tudomány és az oktatói munka szabadsága lehetővé teszi, hogy hasonlóképp oktasson valaki egy egyetemen, kikiáltva, hogy egy időszak "elvesztegetett", míg a másikra az aktuális jegybankelnök terminológiáját használja. Általánosan a progresszió is dicséretes, amikor egy tudományterület legfrissebb írásait is beemelik a tananyagba, azonban ezt általánosan úgy lépik meg az oktatók, hogy olyan elemzésekre bocsátják, ahol a kiírásban nincs meg a jó-rossz felosztás, hiszen egy új felfogásról a történelmi távlat hiányában még nehéz eldönteni, hogy az valóban sikeres lesz-e.

Ebben a speciális esetben is érdemes elővenni az KSH adatait a magyar GDP változásáról. Egyértelműen látszik, hogy a GDP növekedése hasonló - sőt, sokáig magasabb - ütemű volt a megszorításokig és a gazdasági világválságig, mely a 2009-es válságkezelést követően ismét emelkedő pályára állt, majd volt egy jelentős megtorpanás 2012-ben. Tehát érdemesebb lehet megfontolni, hogy egy-egy vizsgált időszakot miként jellemzünk, legfőképp, hogy a 2015-ben meghozott gazdaságpolitikai lépések közép és hosszútávú eredményeiről egyelőre nem lehet képünk.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.