Elszabadultak az indulatok a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen, miután egy hallgató durván odaszólt Hankó Balázsnak, akit lopással és hazudozással is megvádolt.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter december 3-án a Budapesti Gazdasági Egyetemre (BGE) látogatott a „Kérdezd a Minisztert!” rendezvénysorozat keretében, ahol az esemény az eddigiekhez képest jóval feszültebb légkörben zajlott - számolt be róla az Index.
A lap szerint már a beszélgetés elején konfliktus alakult ki egy hallgatóval, aki kifogásolta, hogy csak az éjszaka közepén kaptak értesítést a programról, és „irányított beszélgetésnek” nevezte a rendezvényt. Hankó ezt visszautasította, és azt mondta, ő időben visszaigazolta a meghívást. A diák erre azt reagálta, hogy a miniszter „hazudik”, és erre „elég csak megnézni a pártot”.
A vita ezután tovább eszkalálódott. A hallgató kritizálta, hogy a Fidesz-közeli személyek ülnek az egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumaiban, példaként Guller Zoltánt említve. Hankó azzal érvelt, hogy a kuratórium vezetőinek szakmai alapon kell bekerülniük, és Guller jó választás a BGE profilja miatt.
A diák szerint épp ez okozza az Erasmus-források befagyasztását is, mivel az európai intézmények a kormányzati befolyást kifogásolják. A hallgató itt továbbment és elmondta a miniszternek, hogy az Európai Bizottság azt állítja Hankó Balázs lopta el a pénzt, azonban ezzel ő nem ért egyet: azt mondta, hogy „önök lopták el a pénzt.”
Ezen a ponton már a miniszter is felemelte a hangját és kikérte magának, hogy hazugsággal vádolják. Azzal érvelt, hogy az Erasmus- és Horizon-források is közvetlenül a hallgatókhoz és kutatókhoz érkeznek, tehát ők nem tudják ellopni a pénzt.
A lap szerint ezt követően az egyetemista megunta a vitát, és közölte: „pár millió forintért én is ki tudok állni hazudozni”, majd felállt és kiment a teremből.
Hankó megköszönte a kérdéseket és örült, hogy „kifejthette a valós álláspontot.” Véleménye szerint ez a beszélgetés jól megmutatta, hogy a „tények hogyan változnak át politikai motiváltság alapján”, de legalább egy sor érdekes kérdésről lehetett beszélgetni.
A beszélgetés felvételét vissza lehet nézni a miniszter Facebook-oldalán.
A fórumról Hankó másnap szemlyesen számolt be a közösségi médiában, ahol az alábbiakat írta a kérdezőről:
„Erősen kezdett, látszott provokálni jött. Már az első téma kapcsán egyértelművé tette, hogy nem hiszi el, amit mondok. De összecsaptunk az egyetemek finanszírozásával, állapotával a kuratóriumi tagokkal és az Erasmus+ üggyel kapcsolatban is. A vita olyan szempontból sajnos egyoldalú volt a fiatalember bátor kiállásával együtt is, hogy az általam elmondott tényekre, sosem érkezett valós cáfolat, inkább indulatreakció.”
A miniszternek nem tudta elrontani pozitív hozzáállását a hallgató, ugyanis összességében úgy gondolta, hogy fontos kérdésekről beszélhettek ezen az eseményen is, melyeket a posztjában foglalt össze. Következőnek pedig a pécsi hallgatók tehetik fel a kérdéseiket Hankónak.



