Az MKE-n történtek után a HÖOK arra kéri az egyetemeket, hogy vizsgálják meg az etikai és fegyelmi eljárásrendjüket Felsőoktatás
Gál Luca

Az MKE-n történtek után a HÖOK arra kéri az egyetemeket, hogy vizsgálják meg az etikai és fegyelmi eljárásrendjüket

Céljuk, hogy minden felsőoktatásban tanuló biztonságban érezhesse magát az egyetemi közegben.

„A felsőoktatási intézményeknek nem csupán tudást kell közvetíteniük, hanem kötelességük is olyan biztonságos és támogató környezetet biztosítaniuk, ahol a fiatalok – akik életük egyik legérzékenyebb, legintenzívebb időszakát élik – valódi bizalommal fordulhatnak egymáshoz és az intézményhez. A biztonságérzet az egyetemi közösség egyik alapköve: enélkül nincs tanulás, nincs fejlődés, nincs valódi egyetemi élet.”

- írja közleményében a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

Nemrég ugyanis a bíróság jogi értelemben ártatlannak mondta ki azt a férfit, akit három évvel ezelőtt erőszakkal vádolt meg diáktársa a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (MKE). A Fővárosi Főügyészség szerint a vádemelés a sértett szexuális kényszerítésre utaló vallomása alapján történt, ám a vádlott felmentését az ügyészség tudomásul vette, és nem fellebbezett ellene.

Azóta számos demonstrációt és kiállást láthattunk nem csak az érintett egyetem, hanem más intézmények hallgatóitól is.

10 perc néma csend - a Corvinus hallgatói is kiállnak az MKE-n megerőszakolt lány mellett

Ennek okán a HÖOK nyilatkozatot adott ki, melyben nyomatékosan kérik, hogy az egyetemek vizsgálják át a saját etikai és fegyelmi eljárásrendjüket, és „amennyiben azok az érintetteknek nem nyújtanak kellő védelmet vagy nem biztosítanak gyors, átlátható eljárást, úgy haladéktalanul gondoskodjanak a szükséges intézkedésekről, bevonva a hallgatókat a folyamatba.”

Azt is hozzátették, hogy javasolják a jogalkotó számára, hogy a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban vizsgálja meg a jogszabályi kereteket, és társadalmi egyeztetést követően gondoskodjon a felmerülő módosításokról.

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.