Skóciába menekülnek a Trump-kormány elől az amerikai egyetemisták Felsőoktatás
Székács Linda

Skóciába menekülnek a Trump-kormány elől az amerikai egyetemisták

Megunták, hogy a Trump-adminisztráció vegzálja az egyetemeket.

Ugrásszerűen megnőtt a skót egyetemek népszerűsége az amerikai egyetemisták körében Donald Trump elnökségének kezdete óta. Az Edinburgh-i Egyetemen például mostanra már minden tizedik diák amerikai - írja az RFI.

A Fehér Házba való visszatérése óta Donald Trump amerikai elnök előszeretettel nehezíti meg az amerikai egyetemek és egyetemisták életét. Forrásokat vont meg például többek között a Harvardtól és azoktól a felsőoktatási intézményektől, ahol a gázai háború miatt demonstráltak a hallgatók. A Columbiát például egyenesen a "gyűlölet fészkének" nevezte és többek között a kutatási támogatások felfüggesztésével és az egyetem vagyonának megadóztatásával fenyegette. A különböző pénzügyi források és támogatások megvonása után pedig a következő retorzió az volt, hogy a Trump-kormány megvonná az egyetem külföldi hallgatók fogadásának jogát.

A New York Times adatai szerint mindezek miatt egy félév alatt 19 százalékkal esett vissza az amerikába érkező külföldi egyetemisták száma. De az amerikai egyetemisták közül is egyre többen menekülnek az országból. 14 százalékkal nőtt például az Egyesült Királyságba jelentkező amerikai diákok száma, ami mintegy 8000 főt jelent.

A legtöbben a skót St. Andrews Egyetemre szeretnének bejutni, ahol többek között Vilmos herceg és a felesége, Katalin is tanult. A második legnépszerűbb pedig a szintén skót Edinburgh-i Egyetem.

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.