60 év után újraindul a tanítóképzés a Soproni Egyetemen Felsőoktatás
Székács Linda

60 év után újraindul a tanítóképzés a Soproni Egyetemen

A felsőoktatási felvételin már akár ide is jelentkezhettek.

Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel együttműködve hat évtized után 2026-tól ismét lesz tanító alapszak a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán - közölte lapunkkal az egyetem.

Sopronban csaknem száz évig működött tanítóképzés, amely az 1950-es évek végén szűnt meg; most viszont a Magyar Akkreditációs Bizottság egyhangú döntése alapján szeptembertől ismét tanítható lesz.

Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora elmondta: „az új szak keretében a hallgatók választhatnak a négyéves nappali és levelező képzés, valamint a rövidített – óvodapedagógus diplomások számára kínált négy féléves forma között.

A program különlegessége, hogy a hagyományos műveltségi területek mellett speciális ismeretköröket is kínál, így kiemelt hangsúlyt kap az óvoda-iskola átmenet kérdésköre, a fenntarthatóság, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatása.

A jövőben több soproni általános iskola is gyakorlóhelyként szolgál majd a tanításhoz.

„A Benedek Elek Pedagógiai Kar mindig is hallgatóközpontú intézmény volt. Most egy történelmi hagyományt folytatva, a 21. század elvárásaihoz igazodva nyitjuk meg kapuinkat a leendő tanítók előtt. Az a szemlélet, amely a személyes odafigyelésre, a tehetséggondozásra és a különféle problémákkal küzdő gyermekek támogatására épül, mintát is kíván adni. Hiszen ahogy az egykori diákok évtizedek múlva is emlékeznek tanáraikra, úgy a jelenlegi képzésben részt vevő hallgatók is életre szóló tapasztalattal gazdagodnak, amit visznek majd tovább” – hangsúlyozta Dr. habil. Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának dékánja.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.