Hallgatói szerint Navracsics Tibor "a legjobb tanár az egyetemen" Felsőoktatás
Székács Linda

Hallgatói szerint Navracsics Tibor "a legjobb tanár az egyetemen"

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanít.

"Indul az új egyetemi félév"- ezzel a szöveggel osztott meg magáról egy fotót a közösségi oldalán Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, úton az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épületébe. Politikai pályafutása mellett ugyanis egyetemi docens, kihagyásokkal ugyan, de évek óta a Politiktudományi Intézet oktatója.

 

Indul az új egyetemi félév ����

Posted by Navracsics Tibor on Monday, September 8, 2025

Navracsicsot a jelek szerint imádják a diákjai. A MarkMyProfessor nevű fórumon - ahol a hallgatók névtelenül pontozhatják és kommentelhetik az oktatóik teljesítményét - 4,35 az értékelése, felkészültségből pedig 4,95-re pontozták a maximális 5,00-ból.

A legjobb tanár az egyetemen. Nagyon nagy koponya, segítőkész (bár érthető módon kevés szabadidővel), korrekt vizsgáztató. Minden óráját felvettem

- írták egy régebbi kommentben.

Azt többen is megjegyezték, hogy a politikus "eszméletlenül okos", és voltak, akik azt is hozzátették, hogy jól áll neki az öltöny.

Nem ő az egyetlen kormányközeli politikus egyébként, aki egyetemen tanít. Deutsch Tamás Európai Parlamenti képviselő, a Fidesz alapító tagja a napokban osztotta meg a Facebookon, hogy a Milton Friedman Egyetemen tanít

  • Köz- és magánjog I-II.
  • Sportdiplomácia
  • Labdarúgó stadionok üzemeltetése

tantárgyakat.

 

Az egyetemi tanév is elstartolt. ���� Ma tartottam az idei félévben az első előadásom (Köz- és magánjog I.) a Milton Friedman Egyetemen. Ennyi.

Posted by Deutsch Tamás on Saturday, September 6, 2025