Sulyok Tamás szerint az emberi példamutatás fellegvára és az ország büszkesége a Debreceni Egyetem Felsőoktatás
Székács Linda

Sulyok Tamás szerint az emberi példamutatás fellegvára és az ország büszkesége a Debreceni Egyetem

Az államfő az egyetem tanévnyitóján mondott beszédet.

Debrecenben a legjobb egyetemistának lenni Sulyok Tamás köztársasági elnök szerint, aki részt vett és beszédet is mondott az intézmény vasárnapi, a debreceni Főnix Arénában tartott tanévnyitóján.

Az államfő nem szűkölködött a dícséretekkel. Amellett, hogy azt mondta; a Debreceni Egyetem az egész ország büszkesége és a világ legjobb egyetemeinek 2 százalékában található, azt is hozzátette, hogy ez az "emberi példamutatás fellegvára" az itt végzett szakembereknek; orvosoknak, fizikusoknak, bölcsészeknek és jogászoknak köszönhetően.

A Debreceni Egyetem ma virágkorát éli, a tradíció és az innováció határozza meg az egyetemet és a magyar felsőoktatást is

- mondta.

Hasonlóan vélekedett Hankó Balázs kulturális- és innovációs miniszter is a magyar felsőoktatással kapcsolatban. Ő a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitóján mondott beszédet szeptember 5-én, megemlítve, hogy „az Európai Bizottság minden erejével, hálózatával, idetelepített besúgókkal és árulókkal küzd a versenyképes magyar egyetemek ellen. De mindezek ellenére tizenkét egyetemünk van a világ legjobb öt százalékában – a korábbi hét helyett.”

Az 1920-as Klebelsberg-féle egyetemfejlesztés után a magyar felsőoktatás most második aranykorát éli. Akkor is kicsivé és gyengévé akarták tenni Magyarországot

- tette hozzá.

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.