Ekkor lesznek idén a BME Egyetemi Napok Felsőoktatás
Székács Linda

Ekkor lesznek idén a BME Egyetemi Napok

Már megvannak a fellépők is.

A nyárnak és fesztiválszezonnak lassan vége, a bulik azonban nem érnek véget a tanévkezdéssel sem.

Idén szeptember 16-18. között lesznek a BME Egyetemi Napok, amin olyan fellépők lesznek, mint Dzsúdló, Beton.Hofi, Majka, Regán Lili és a BSW.

A napijegyek árai 6-10 ezer forint között alakulnak attól függően, hogy mikor vásároljátok meg őket. Ha pedig mindhárom napra mennétek, jellemzően 15-20 ezer forint körül válthattok bérletet.

Részleteket itt találtok.

 

Véget ért a központi írásbeli, érkeznek az első diákvélemények Közoktatás Kurucz Tünde

Véget ért a központi írásbeli, érkeznek az első diákvélemények

Január 24-én délelőtt 10 órától mintegy 70 ezer diák írja a központi felvételi vizsgát matekból és magyarból. Kövessétek velünk az eseményeket az Eduline-on, ahol a vizsga után diákvéleményekkel és szaktanári véleményekkel várunk titeket, később pedig jövünk a feladatlapokkal is.