Felvettek az egyetemre és kollégiumba is jelentkeznél? Ezekre az dokumentumokra lesz szükséged Felsőoktatás
Gál Luca

Felvettek az egyetemre és kollégiumba is jelentkeznél? Ezekre az dokumentumokra lesz szükséged

A frissen felvett hallgatók számára augusztus elején indul a kollégiumi jelentkezés. A helyek száma korlátozott, a jelentkezés pedig több hivatalos dokumentumhoz kötött. Összegyűjtöttük, milyen iratokra lehet szükséged, hogy sikeres legyen a pályázatod.

Megugrottak a budapesti albérletárak - nehéz helyzetbe kerülhetnek a frissen felvett egyetemisták

1. Hatósági bizonyítvány az egy lakcímen élő személyekről

Ez az egyik legfontosabb dokumentum, amit szinte minden egyetem kér. A hatósági bizonyítvány igazolja, hogy kik és hányan élnek az adott háztartásban. Beszerezhető a helyi önkormányzatnál vagy a kormányablaknál.

2. Jövedelemigazolás

A kollégiumi férőhelyek elbírálásánál figyelembe veszik a családi anyagi helyzetet is. Ehhez a szülők legfeljebb három hónapos kereseti igazolására lehet szükség.

3. Testvérek iskolalátogatási igazolása

Amennyiben 16 év alatti testvéred van, mellékelned kell a születési anyakönyvi kivonatát, vagy az aktuális tanévre vonatkozó iskolalátogatási igazolását. Egyes intézményeknél elég lehet a diákigazolvány mindkét oldalának fotója is.

16 év feletti tanuló testvér esetén iskolalátogatási igazolás vagy diákigazolvány szükséges.

4. Igazolás tartós betegségről vagy árvaságról

Ha tartós betegségben szenvedsz – például lisztérzékenység vagy egyéb krónikus betegség esetén –, hivatalos orvosi igazolást kell benyújtani. Ugyanez vonatkozik az árva vagy félárva hallgatókra is: az erről szóló hivatalos dokumentumok pluszpontot jelenthetnek.

5. Válási határozat

Ha a szüleid elváltak és külön élnek, ez szintén pluszpontot jelenthet a kollégiumi elbírálás során. Ilyenkor szükség van a jogerős bírósági határozatra, amely igazolja a válást.

A jelentkezés előtt mindenképpen ellenőrizd a választott egyetem kollégiumának hivatalos tájékoztatóját, mivel az egyes intézmények eltérő dokumentumokat is kérhetnek. A pontos és hiánytalan iratcsomó benyújtása nagyban növeli az esélyed a bekerülésre.

 

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.