Fegyelmi vizsgálatot követelnek a szegedi egyetem hallgatói a homofób idézetet posztoló oktató ellen Felsőoktatás
Gál Luca

Fegyelmi vizsgálatot követelnek a szegedi egyetem hallgatói a homofób idézetet posztoló oktató ellen

A hallgatók szerint, ha az egyetem nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, akkor nekik kell lépniük.

Nyílt levélben fejezték ki tiltakozásukat a Szegedi Tudományegyetem hallgatói, miután az intézmény egyik tanára homofób bejegyzést tett közzé a Facebookon – írja a Telex.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az SZTE egyik – a sajtóban meg nem nevezett – oktatója olyan kijelentést tett a közösségi médiában, amely a homoszexuálisak halállal való büntetésérő szólt.

Etikai eljárást indított a Pázmány három oktatója ellen, miután cikket írtak a szivárványcsaládokról

A hallgatók levelük szerint különösen aggasztónak tartják, hogy az egyetem vezetése még nem adott érdemi választ a történtekre. A poszt kikerülése után a Szegedi Tudományegyetem Szociológia Tanszéke hivatalos nyilatkozatban határolódott el attól a Facebookon, majd a kari hírek között is megjelent az intézmény oldalán.

A közzétett hallgatói levélben az egyetem polgárai követeléseiket is kifejezték:

  • az SZTE indítson független etikai és fegyelmi vizsgálatot az oktató ügyében
  • a rektor és az egyetem vezetése nyilvánosan határolódjon el a homofób megnyilvánulásoktól
  • az egyetem vállaljon nyilvános elköteleződést az LMBTQ+ hallgatók, oktatók és dolgozók védelme mellett
  • erősítse meg, hogy a gyűlöletkeltésnek nincs helye az egyetemi közösségben

A nyílt levélben az is szerepel, ha az egyetem vezetése nem hajlandó reagálni, akkor a hallgatók úgy érzik, kénytelenek lesznek ők lépéseket tenni a méltóságuk védelmében.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.