Hivatalosan is magánfenntartású egyetem lett a BME Felsőoktatás
Rodler Lili

Hivatalosan is magánfenntartású egyetem lett a BME

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója hétfőn írták alá a megállapodást, mely szerint a Mol hivatalosan is átvette a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyeteme fenntartói jogát.

A Mol 50 milliárd forintért megvásárolta a BME Fenntartó Zrt. részvényeit – többek között ezt is rögzítették a június 23-án aláírt szerződésben. Ezek alapján a törzsrészvények a Mol-nál lesznek, de az állam ezen túl stratégiai felügyeleti joggal fog rendelkezni az egyetem felett a B típusú elsőbbségi részvények birtoklásával. A C részvényekkel pedig az egyetem rendelkezik – tette közzé az egyetem.

Hankó Balázs a megállapodással kapcsolatban azt mondta, hogy „az egyetemek és a gazdasági szektor szoros kapcsolata a fejlődés garanciája! Fontos hangsúlyoznunk, az egyetem autonóm döntése alapján melyet a Szenátus kétharmados többséggel támogatott – kerülhet sor erre a mai szövetségkötésre.”

A BME már március 1-től kikerült az államháztartásról szóló törvény hatálya alól, tehát azóta nem központi költségvetési szervként működik, fenntartója a BME Fenntartó Zrt. ami eddig állami tulajdonú gazdasági társaság volt, de a hétfőn aláírt megállapodással magánkézbe került.

Ezek után a BME Fenntartó Zrt. irányítását egy igazgatóság végzi majd, melynek tagjai között ott lesz a BME rektora is. A MOL által jelölt további tagok olyan elismert szakemberek közül kerülnek ki, akik üzleti, ipari és felsőoktatási tapasztalataikkal képesek az egyetem stratégiai érdekeit képviselni.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.