Két éremmel és egy különleges díjjal tért haza a Széchenyi Egyetem betonkenucsapata Felsőoktatás
Gál Luca

Két éremmel és egy különleges díjjal tért haza a Széchenyi Egyetem betonkenucsapata

Bár az egyik csapatnak komoly kihívással kellett szembenéznie a versenyen, így is remekeltek a győri hallgatók a Lengyelországban rendezett Krakkói Betonkenu Kihíváson.

A SZEnavis női és férfipárosa is második helyet szerzett, míg a vegyes páros törött lapáttal teljesítette a távot – számolt be a versenyről a Széchenyi István Egyetem.

A győri versenyzők nemzetközi sikert ért el az 5 ország 10 egyetemének 15 csapata részvételével rendezett krakkói megmérettetésen.

A női párosban induló László Brenda és László Vanda a második helyet szerezte meg, ahogy a férfi páros – Molnár Ákos és Gerencsér Máté – is ezüstérmet szerzett. A vegyes páros – Gutta Petra és Kamil Albert – szereplése azonban nem volt zökkenőmentes.

Bár az első futamukon a mezőny legjobb idejét érték el, a következő körben eltörött az egyik evezőlapátjuk. Ennek ellenére nem adták fel a verseny, egy lapáttal és két kézzel evezve a hatodik helyen végeztek, csupán néhány másodperccel lecsúszva a továbbjutásról. Az elszánt csapat így ezzel elnyerte a Best Fighting Spirit díjat – számolt be a versenyről Pollák András, a SZEnavis alapítója és jelenlegi mentora, az egyetem Építőanyag-vizsgálati és Épületfizikai Laboratóriumának vezetője.

 

A győri vegyes páros, Gutta Petra és Kamil Albert a lapáttörés előtt

Kamil Albert csapatvezető, a vegyes páros férfitagja elmondta, hogy minden évben új hajót építenek. Az ideit úgy tervezték meg, hogy az a leginkább alkalmazkodjon a krakkói verseny sajátosságaihoz.

Az idei betonkenu 76,5 kilogrammos, amely a formatervezéstől a kivitelezésig a csapat produktuma. „Mindhárom versenyszámban 150 méteres pályát kellett teljesíteni egy fordulóval, amelyeken nagyon jól vizsgázott az általunk készített betonkenu” - mondta a versenyző.

A Széchenyi István Egyetem betonkenucsapata 2012-ben alakult, az elmúlt évtizedben nagy utat járt be, hiszen első hajójuk még 380 kilogrammot nyomott, a 2024-es németországi regattán pedig az egyik legkönnyebb hajóját építették meg a győri egyetemisták, ami csak néhány grammal volt több, mint 12 kilogramm:

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.